Budai Híradó 2022. március 16.
#Védett #épületek megújítását segíti a #Hegyvidéki #Önkormányzat. Az értékvédelmi támogatásra már jelentkezhetnek az érintett lakóközösségek. Az épületek rekonstrukciójához több millió forintot nyerhetnek, akik sikeresen pályáznak.
A #Hegyvidéken is egyre többen kapcsolódnak be a #segítségnyújtásba. Az #adománygyűjtő pontra egyre több #felajánlás érkezik. Az #adományok szétválogatását és célba juttatását a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület is segíti.
Máig lehetett kérni a #szja #bevallási #tervezetek postázását, az elektronikus felületen pedig már a hónap eleje óta elérhető a dokumentum. A #NAV szerint mindenképpen érdemes alaposan áttanulmányozni a tervezetet, és ha eltérés tapasztalnak, akkor fontos, hogy azt minél rövidebb idén belül jelezzék az #adóhatóság felé.
