Site icon BUDA TV

Guiness-rekord kísérlet – egyszerre 3500 iskolás mond verset a Szentháromság téren

guiness rekord kiserlet egyszerr

Világrekord kísérletben ritkán vehet részt ember. Még ritkább, hogy már gyermekkorában, sőt, majd 3500 társával együtt új rekordot állít fel egy olyan területen, amelyre egész életében büszke lehet, illetve a részvétele meghatározhatja a későbbi érdeklődését, vagy akár az életét is. Március 31-én ilyen lehetőség nyílik meg a közép-budai tankerületben tanuló 3500 fiatalnak, akik az együtt verselés rekordját döntik meg a Mátyás templom tövében. Az érintett iskolák, a tankerület, illetve az első kerületi rendőrség vezetői ma reggel megszemlélték a rekord helyszínét és a részletekről is egyeztettek.

Exit mobile version