Vízhasználat a Hegyvidéken

Az elmúlt 100 évben tavak száradtak ki, források apadtak el a #hegyvidéken és a lezúduló

Lélekemelő 2023. március 16.

#Bibliaóra Dr. Szederkényi Károly, római #katolikus plébánossal.

Szentmise – 2023. március 16.

#Miseközvetítés a #Gazdagréti Szent Angyalok #Plébániából.

Budai Híradó 2023. március 16.

A tervek szerint már idén nyáron elindulhat az #Anna-réti #kápolna megépítése. A misézőhely megvalósításához szükséges

Több száz éves katonai sisakot is találtak a régészek a Bem téren

Több korszak nyomait is megtalálták a #régészek a #Bem #téren, ahonnan több mint 1400 ládányi

Budán élő embereket vesznek célba a telefonos csalók

#Telefonos #csalókra figyelmeztet a #Fővárosi #Főügyészség. A bűnözők célpontjai nagyon gyakran Budán élő emberek. Volt,

Már 47 millió forint gyűlt össze az Anna-réti kápolna megépítésére

A tervek szerint már idén nyáron elindulhat az #Anna-réti #kápolna megépítése. A misézőhely megvalósításához szükséges

Kultúrpont 2023. március 15.

#Petőfi, a forradalom költője – Különleges #kiállítások a 200 éve született költőóriás tiszteletére #Bach #mindenkinek

Szentmise – 2023. március 15.

#Miseközvetítés a #Gazdagréti Szent Angyalok #Plébániából.

Budai Híradó 2023. március 15.

Március 15-e szükségszerű és büszkeségre okot adó nap a magyar történelemben. – erről beszélt Pokorni

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.