Szentmise – 2023. február 10.

#Miseközvetítés a #Gazdagréti Szent Angyalok #Plébániából.

Budai Híradó 2023. február 10.

#Vádat #emeltek azzal a két #rablóval szemben, akik halálosan megfenyegettek és kifosztottak egy nőt Óbudán.

Halálosan megfenyegettek és kifosztottak egy nőt Óbudán

#Vádat #emeltek azzal a két #rablóval szemben, akik halálosan megfenyegettek és kifosztottak egy nőt #Óbudán.

Módosít az árakon a MOM Sport

A #MOM #Sport az energiaválság ellenére is nyitva tudott maradni, sőt a kültéri medencét is

Madárbarát balkonok

Akár egy nagyvárosi ház erkélye is átalakítható egyfajta zöld szigetté. Ez pedig a madarak számára

A János Vitéz képeken

A #János #Vitéz újrafelfedezésében és újraértelmezésében is segítenek azok az alkotások, amelyekből #Várkert #Bazárnál rendeztek

Fórum az óvodai beiratkozásról – Idén is elektronikusan zajlik majd a jelentkezés

Minden hegyvidéki gyerek számára helyet tudnak biztosítani a kerületi óvodákban – ezt mondta Pokorni Zoltán

Verseny a Normafánál – Diákolimpikonok avatták fel az új sífutó pályát

Nem kell többet külföldre menni, vagy hosszabb utat megtenni azoknak a budapestieknek, akik #sífutó #pályán

Budai Híradó 2023. február 9.

Minden hegyvidéki gyerek számára helyet tudnak biztosítani a kerületi óvodákban – ezt mondta Pokorni Zoltán

Szentmise – 2023. február 9.

#Miseközvetítés a #Gazdagréti Szent Angyalok #Plébániából.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.