Ma 268 oktatási intézményt fenyegettek meg olyan levelekkel, amelyben azt írták, hogy az adott iskolákban bomba robban a nap folyamán. A bombafenyegetés 245 budapesti iskolát érintett, ezek közül kilenc 12 kerületi volt. A nemzetbiztonsági, illetve a rendőrségi szakértők megvizsgálták a levél tartalmát, illetve az intézményekben utánanéztek az esetleges merénylet lehetőségének és megállapították, hogy sehol nem áll fenn bombamerénylet veszélye. Az utóbbi időben a Nyugat-Európában végrehajtott merényletek miatt azonban minden bejelentést komolyan kivizsgálnak, a mai fenyegetéssel is ez történt. Az ORFK tájékoztatás szerint az átvizsgált épületekben nem találtak robbantásra alkalmas eszközt, vagyis az azonos szövegű emailekben foglalt fenyegetések alaptalanok voltak.