Budai Híradó 2021. június 14.
A #Budapesti #fejlesztési #központ, a #MÁV és a #Fővárosi #Önkormányzat szakértői folyamatosan egyeztetnek a leendő #aquincumi #híd sorsáról. Első körben az itt élők véleményére kíváncsiak, aztán #tanulmányterveket dolgoznak ki, szintén a #civilek bevonásával. A lehetőségek között viszont az is szerepel, hogy egyáltalán nem épül meg az észak-budai híd.
#Mosolytáska néven indított #jótékonysági #iskolatáska gyűjtő akciót a #Magyar #Máltai #Szeretetszolgálat. A kezdeményezés célja, hogy a rászoruló gyermekeknek minden szükséges iskolai eszközük, felszerelésük meglegyen az új tanévre.
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes, ami az utóbbi időben már egy több hangszerből és szólamból álló zenekarrá nőtte ki magát, így fuvola, hegedű, és cselló is színesítette a születésnapi egyházi könnyűzenei előadást.