Budai Híradó 2021. augusztus 23.

Több mint 10 kilogramm marihuánát találtak egy #drogkereskedő lakásán a Budapesten. A férfi egy budai lakásban termesztette a #kábítószert, amit főváros szerte árult. A #bíróság elrendelte a letartóztatását, nyomozás jelenleg is tart. A 38 éves drogkereskedő akár élete végég is börtönben maradhat.

Magyarországon körülbelül 7 éve volt egy nagy áttörés a #startup #cégek életében, 2014-től nagyon jelentős #kormányzati #támogatást, pontosabban kockázati tőkebevonást kapott ez a szektor, amely azóta a nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyet vívott ki magának. Több egyetemen is megjelentek a vállalkozásfejlesztést támogató alapok és az innovatív ötletek támogatására a pénzügyi tárca is újabb keretet különített el.

Többet mostunk kezet, és nagyobb figyelmet fordítottunk az #élelmiszerek tisztítására, viszont még mindig sok étel végzi feleslegesen a kukában. – Többek között ez derült ki a #NÉBIH #karantén #kutatás 2. felméréséből. A több mint 2000 ember megkérdezésével végzett kutatás arra is rámutatott, 1,3 kiloval nőtt az emberek súlya a #járvány első hulláma óta és kevesebben vannak azok, akik a karantén idején is odafigyeltek a rendszeres testmozgásra.


HTV,hegyvidek 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.