Budai Híradó 2021. november 3.

Az #Óbudai #Egyetem majdnem egy hónapos rendezvénysorozattal ünnepli a #Magyar #Tudomány #Ünnepét. Ennek keretében 21 nemzetközi konferenciát, illetve tudományos tanácskozást tartanak többek között az informatika, a robotika, a globális fenntarthatóság, a környezetmérnöki technológiák és a számítási intelligencia területén. 1825. november 3-án Széchenyi István birtokainak egyéves jövedelmével megalapította a Magyar Tudományos Akadémia elődjét, ezért ezt a napot 18 éve a Magyar Tudomány Ünnepeként tartjuk számon.

Egyre többen #költöznek ki #Budapestről a #főváros #környéki #településekre, de az sem ritka, hogy a kiköltözők az ország távolabbi részein, például a Balaton környékén kezdenek új életet. Budapestre tavaly 68 ezren költöztek, 84 ezren azonban elhagyták a fővárost, amelynek lakossága így 16 ezer fővel csökkent.

Különleges programot szervezett a hegyvidéki #idős #embereknek a #Zöld #iroda. Az #időspiknik sorozatban több olyan problémát érintenek, amelyet a covid hozott elő, ám azokra megoldó képletet kell találni – rövid időn belül. Most egy olyan beszélgetést szerveztek, amelyen a lelki egészség volt a középpontban. Azok lelki egészsége, akik nemrég elveszítettek valakit.

V,hegyvidek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.