November eleje óta tömegével pusztítja a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint ’a vírusbetegség miatt mintegy 10-20 ezer daru pusztulhatott el hazánkban az elmúlt néhány hónapban.
Vasárnapig kétóránként közlekednek a Széchenyi-hegyi gyermekversút adventi szerelvényei és a fényvonat. Már több éve hagyomány, hogy az adventi időszaktól a téli szünet végéig kívül és belül is karácsonyi díszekbe öltözött szerelvények várják az utasokat. Az idén 76 éves Gyermekvasút már többször is bekerült Európa leglátványosabb vasútvonalai közé. A méltán népszerű vasútat évente több százezer utas választja.
Eredményes évet zárt a Budakeszi Vadaspark. 2023-ban is izgalmas programokkal, megújult vadkifutókkal és új lakókkal várta az érdeklődőket az állatkert. Az év eleji programokra még lehet jelentkezni. Január 13-án Állati Évnyitón vehetnek részt az állatok szerelmesei, ahol a medvék látványetetését tekinthetik meg, valamint az újévi szerencsét kikaparó mangalicák elé szórhatnak kukoricát.